Nem ez a poszt ígérkezik a legizgibbnek, de a mindennapokat eléggé a kurzusaim és a vírus határozza meg, így a szép, színes-szagos pillanatok mellett a kevésbé érdekes dolgokról is fontosnak tartom, hogy írjak, hát most megtettem. Majd rakok be képeket, úgy talán nem lesz olyan szörnyű. :D
Itt Finnországban nem csak az általános iskolai oktatási rendszer tér el az otthon megszokott jó poroszostól, hanem az egyetemi félévek struktúrája is kicsit más. Míg otthon megszoktuk, hogy egy szemeszter szorgalmi + vizsgaidőszakból áll össze, addig itt nincs külön dedikált vizsgaidőszak, helyette minden tárgynak megvan a maga periódusa, amikor intenzíven csak azt az egy (vagy két) tárgyat tanulod és a periódus végén van a vizsga, vagy egyáltalán nincs is vizsga.
Ezen rendszerből adódóan januárban csak egy kurzusom volt, emellé érkezett február első hetében a következő tárgyam, ami kevesebb kreditet ér, így rövidebb időszakot is ölel fel. Mindkettőt a hó végéig kell teljesítenem. Eddig egyik tárgyamból sem lesz vizsga, helyette viszont beadandók, esszék, prezentációk, csomó olvasási feladat és egyéb csoportmunkák teszik ki a teljesítési követelményeket.
Érdekesnek tartom az értékelési rendszerét az első tárgyamnak (International Human Resource Management), ugyanis az otthonitól eléggé eltér. A félév során 10 darab hosszabb-rövidebb esszét kell megírni, ami a kurzus végén egy egészként lesz értékelve. Eddig semmi fura nincs benne, azonban csak az első négy esszé megírása kötelező, a többi elvégzéséről magad dönthetsz, így a kapott jegyed annak függvényében alakul majd, mennyire voltál szorgalmas. Kihívást jelent az egészben, hogy nem kaptunk semmilyen belső határidőt az egyes „learning task”-ok megírására, a teljes dokumentumot a periódus végén kell egyben leadni, így az időnket magunknak kell beosztani, ami valljuk be nem egy egyszerű feladat. Sokan aranyérmes halogatók vagyunk, de ezen muszáj változtatni, ha nem akarjuk, hogy az egész egyszerre zuhanjon a nyakunkba.
(Az érdemjegyek egyébként az otthonihoz hasonló 1-5 skálán mozognak.)
Az itteni Covid-szabályozások eddig nem engedték, hogy az óráinkat személyesen látogassuk, így egész januárban online követtük a tananyagot. Nekem ez kicsit csalódás, tudva azt, hogy otthon szinte minden „normálisan” halad és nincs ennyire bekorlátozva az egyetemi élet, mint itt. A könyvtár (a mi amúgy Tritonia névre hallgat) persze nyitva volt és bárki által szabadon látogatható, így néha én is ott tanultam, hogy a szobámon túl, kicsit más környezetben is bámuljam a laptopom monitorját.
Februártól már egyébként lehetne rendes tantermi órákat tartani, de a jelenleg futó két kurzusom oktatói úgy döntöttek, hogy maradnak az online módnál, így márciusig nem valószínű, hogy sokat leszek az egyetem épületében, ami kicsit szomi, de most ez van, talán majd utána.
A Covid miatt egyébként a helyi ESN szervezet (ESN Vaasa) is csak szabadtéri vagy online eseményeket tudott nekünk szervezni, amik viszont a maguk egyszerűségében egész jól sikerültek. Igyekeztem minden személyes lehetőséget megragadni, ahol emberekkel beszélhetek, mert így, hogy minden online van és egyébként az élelmiszer boltokon kívül nagyjából minden este hatkor bezár, nem sok lehetőség adódott barátkozni. Persze az is lehet, hogy ez csak nekem kihívás.
Nem panaszkodom, elég intro vagyok ahhoz, hogy szeressek egyedül lenni csöndben és nyugiban, de azért már nagyon várom, hogy a hónap végén Lappföldre menjek, aztán a következő hónapban Helsinkibe, majd Stockholmba. Szuperizgilesz!!