Sziasztok!
Ebben a bejegyzésben a finnországi lakásomról és a lakáskeresési folyamatról fogok egy kicsit mesélni.
Szeretek felkészült lenni, így én már az egyetemre való jelentkezéskor igyekeztem feltérképezni az elérhető szálláslehetőségeket. Nekem, aki már hosszú évek óta kolilakó egy kollégium lett volna a legkézenfekvőbb megoldás, de egészen hamar rá kellett jönnöm, hogy Vaasa-ban (meg úgy általában a finneknél) annyira nem jellemző ez a lakhatási forma. Sokkal inkább úgy nevezett shared vagy studio apartmanok érhetőek el, melyeket dedikáltan hallgatóknak adnak ki. Itt Vaasa-ban a legnagyobb, és a hallgatók körében legismertebb ilyen cég a VOAS nevet viseli. Én is rajtuk keresztül jutottam a mostani lakásomhoz.
A jelentkezési folyamat, rém egyszerű, egy formot kell kitölteni, amiben jelölni kell, hogy milyen típusú lakást/szobát szeretnél és ha vannak akkor az „extra” igényeket is (pl. bútorozott szobát szeretnél, lehetőleg közel az egyetemhez). Meg lehet adni, hogy melyik VOAS-apartmanokat preferálod és a cég ezen szempontokat és a büdzsédet figyelembe véve ajánl neked egy lakást vagy szobát. Arról, hogy elfogadod-e az ajánlatot te döntesz, de azt fontos tudni, ha visszautasítod, akkor a sor végére kerülsz és lehet, hogy már nem jut neked hely. Ezt figyelembevéve kell mérlegelni.
Itt Vaasa-ban a külföldi hallgatóknak elsősorban főleg a Linna, Olympia I., Suviboxi és az Ahvenranta lakásai érhetőek el, én ezen utóbbiban kaptam helyet, szerencsére egy bútorozott szobában. A lakások többsége azonban sajnos bútorozatlan, ami tud kellemetlenséget és némi fejtörést okozni a megérkezést követő néhány napban, így érdemes minél hamarabb nekiállni a lakáskeresési folyamatnak, hogy ne maradj le a „jó” helyekről.
A ’minél hamarabb’ technikailag annyit jelent, hogy már a jelentkezéskor olvass utána a lakásbérlés folyamatának a VOAS honlapján, nézd meg, hogy mire van szükség a jelentkezéshez és mérlegeld, hogy melyik lakásban laknál szívesen. Ha a fogadó egyetem visszajelzett, hogy elfogadták a jelentkezésed (kezedben van az acceptance letter), örömködj kicsit, aztán mihamarabb láss is neki a jelentkezésnek, így biztosan nem maradsz le a bútorozott szobákról.
Ha éppen nem mosolygott rád Fortuna és lecsúsztál a bútorozott lehetőségekről, akkor sem kell kétségbe esni, két utat választhatsz, az egyik, hogy elfogadod a bútorozatlant és itt beszerzed, amire szükséged van (fyi van JYSK) vagy keresgélsz tovább. Vannak a városban más szolgáltatók is a VOAS-on felül, akik kínálnak bútorozott szobákat. Egyik ismerősöm így kapott helyet a Larkan nevű társasházban. Ezt is érdemes lehet fontolóra venni.
A bútorozott szobák egy ágyat, asztalt, egy ajtós szekrényt, egy nyitott polcos szekrényt, két széket, egy kukát és egy asztali lámpát tartalmaznak. Minden egyebet, a lakó a saját igényei szerint kell, hogy beszerezzen, beleértve a függönyöket, szőnyeget, ágyneműt és a főzéshez szükséges konyhai alapfelszerelést. Esélytelen, hogy ennyi mindent magaddal hozz otthonról, megvenni mindent meg eléggé drága, és mivel hazavinni sem nagyon fogod tudni, sok mindent ki kell majd dobni, ami meg pazarlás, tök feleslegesen. Így javaslom, hogy nézzetek körül a studentsurvival.fi oldalon, innen egy csomó mindent lehet bérelni, akár csak egy fél évre is, amit, ha megrendelsz ki is hoznak neked, így ez egy könnyebb, olcsóbb és fenntarthatóbb megoldás. (Én a kis lakásomba egy komplett „comfy” csomagot választottam és mindent tisztán és sérülésmentesen kaptam meg. 😊) Javaslom mindenkinek, aki Vaasa-ba jön tanulni, hogy gondolkodjon el az eszközök bérlésén, szerintem megéri.
A másik megoldás, ahol olcsón tudtok cuccokat beszerezni, azok a second-hand shopok. A legismertebbek itt a Comboliina és az SPR. Érdemes lehet ezekbe is ellátogatni és körbenézni, mert a használt áruk mellett, új, bontatlan eszközök is vannak, amikhez sokkal kedvezőbben lehet hozzájutni.
Arra érdemes felkészülni, hogy nagy valószínűséggel nem egyedül fogsz élni, a lakást egy vagy két másik hallgatóval meg kell osztanod, ami annyit jelent, hogy a közös helyiségek tisztán tartását érdemes előre egyeztetni plusz simán lehet, hogy a lakótársad lesz az első kontaktod itt és az elején még biztos, hogy mindenhova együtt mentek majd, így érdemes jó kapcsolatot kialakítani vele, de gondolom ezzel nem mondtam semmi újat. :D
A lakások árairól: Finnország nem a legolcsóbb hely, ez meglátszik a lakások bérleti díján is. A VOAS-nál egy shared apartment-ben (ahol egy vagy két lakótársad van) egy bútorozott szoba 280-350 euro között már elérhető (a studio lakások ennél drágábbak), arra viszont érdemes figyelni, hogy mi tartozik bele a bérleti díjba és mi az, ami ezen felül fizetendő.
Protipp: mivel internetfoglalat van a szobákban, csak kábel kell hozzá meg router és már kész is a saját wifid, erre akár már gondolhatsz a csomagoláskor is.
Köszi, hogy itt voltál, hamarosan újra jelentkezem!
Réka
Comentarios