top of page
Search
  • rekaarva

Kedvenc helyeim - Vaasa edition

Rá kellett jönnöm, hogy több, mint három hónapja itt vagyok a városban és még alig írtam róla, úgyhogy összeszedtem gondolataim és fejben végigjártam a kedvenc helyeim a városban, merthogy vannak ám.


Ahol a legjobb tanulni – Tritonia könyvtár

Hatalmas ablakaival, világos helyiségeivel, az Oskar kávézóval és a szupi wifijével egyértelműen a legalkalmasabb helyszín arra, hogy az előttem álló beadandóimat megírjam. A könyvtárban egyébként lehet külön tanuló helyiségeket bérelni is, amik alkalmasak csoportmunkára, emellett vannak „silent study room”-ok is, ahol valahogy még csendesebb a csend. Már ha ez lehetséges egyáltalán. Plusz nyomtatni is lehet, illetve könyvet kölcsönözni. Tudom, te sem gondoltad volna.


Ahol a legolcsóbb enni – Cotton Club

Ez egy klasszikus menza szuperközel az egyetemi épületekhez és a Tritoniához, egy ebédmenü diákkedvezménnyel 2.70 euró és ami még szuper jó, hogy kávét is adnak 0.50 euróért. Zárójel: ínyenceknek/ válogatósoknak nem ajánlom a helyet, mert nem egy ízorgia, amit kapsz, de egyszer-egyszer tök oké és főleg olcsó. Nincs tömeg és a sali korlátlan.


Ha egy kis japán ízvilágra vágynál – Restaurant Yuku Vaasa és Daiwo Sushi

Mindkét étterem szuper japán ételeket kínál, nemcsak sushit. :D És mindkettő esetében, ha dél és négy óra között mész akkor büféasztalos kiszolgálás van, így annyit ehetsz amennyit csak tudsz. Diákkedvezménnyel kb. 15 eurot kell fizetni mindkét helyen. Határozottan az ajánlós kategória.


A vaasa-i eredeti olasz pizza lelőhelye – Pizzabistro Marco Polo

A kedves, olasz barátaink invitáltak meg ebbe az étterembe, mert ők nagyon vágytak már valami hazaira és mikor megtudták, hogy ezen a helyen RENDES olasz pizzát ehetnek, nem volt kérdés, hogy menni akarnak, mi meg hát csapódtunk hozzájuk, mert ki tudna nemet mondani egy jó pizzára? Naugye. A hely egyébként meglehetősen pici, érdemes előre asztalt foglalni, de nagyon hangulatos és a pizza mellett helyben készítenek jégkrémet is. A fehércsokisat nagyon ajánlom. 😊


Helyi ízek – ERROR 404

A helyi ízvilágot felvonultató éttermet sajnos nem tudok ajánlani, ugyanis a finn konyhakultúra az én tudásom szerint négy dolog köré épül: lazac leves, fahéjas tekercs, laskiaispulla (két buci között lekvár + krém) és tej. Persze inkább maradjunk annyiban, hogy én vagyok alultájékozott és nem a finn gasztronómia ennyire szegényes.

Szóval bocs, eddig sem készült gasztroposzt, ezután sem fog, ugyanis szerintem nem a konyha a finnek erőssége, de szerencsére azonban vannak az országnak egyéb kvalitásai, amik messze kárpótolnak (engem legalábbis biztosan). :D


Élelmiszerboltok – Minimani, Lidl

A Lidl-ről nem kívánok sokat magyarázni, azt mindenki ismeri otthon is, de ár-érték arányban szerintem messze a legjobb a városban. Csak azt sajnálom, hogy a lakásomtól 40 perc sétára van, így általában nem a Lidl-t választom, hanem a Minimanit. Erről már írtam szerintem korábban, egy nagy szupermerketről van szó, széles termékkínálattal és viszonylag jó árakkal. Én úgy vettem észre, hogy olcsóbb, mint a K-Market vagy az S-Market, amik szintén megtalálhatók a városban. A „K” az kinézetre kicsit szocreálos, és drága is, viszont helyileg hozzám ez van legközelebb, így ha lusta vagyok megteszi ez is. S-Marketbe valamiért nem járok, pedig van narancsfacsarógépük, ahol csinálhatsz magadnak friss gyümilevet is. Micsoda luxi már..


Péntek estéid helyszíne lehet - Fontana

A város nem bővelkedik szórakozó helyekben, a Fontana kb. az egyetlen, ami a COVID után újranyitott, a helyi ESN ide szervezte nekünk az összes bulit. Nem rossz hely, de semmi extra, ami jó benne, hogy mindig tele van külfikkel.


Kvízre és éneklésre a legjobb – Torst

A karaoke elég népszerű itt Vaasaban, úgyhogy a jó kis pub quizek általában mindig éneklésbe torkollnak. A progi helyszínéül pedig a Torst szolgál, ami eskü cukibb, mint ahogy a neve sugallja.

+1 Ahventi

A lakásomat is nagyon imádom, ennyi idő elteltével is szerencsésnek gondolom magam, az én lakótársam nagyon rendes, nem zajos és takarítani is szokott, illetve emberi időben fekszik le aludni. Hallgatva a többiek beszámolóit, az én helyzetem ilyen szempontból (is) elég áldásos, így a lakásomat is muszáj beraknom a kedvencek közé. 😊


R.

10 views0 comments

Recent Posts

See All
Post: Blog2_Post
bottom of page