Múlt héten kicsit magam alatt voltam, nagyon megmozdulni sem volt kedvem. Bevallom töredelmesen néhány beadandó megírásán kívül nem sok hasznosat vagy izgalmasat csináltam. Be lehet ezt tudni a rossz időnek és annak is, hogy egy kicsit eseménytelenek voltak az elmúlt napok, mindegy is mi az oka, de nem voltam túl motivált. Kicsit aggódtam is azon, hogy mi lesz velem, ha az egész hónap ilyen szürke és eseménytelen lesz, de aztán a hét végére kisütött a nap és a jókedvem is visszatért.
Ennek örömére pénteken tulajdonképpen térdig legyalogoltam a lábamat, annyit sétáltam (erős túlzás, élek a költői szabadságommal). Egy rövid, kis cuki, 40-45 perces cammogás után végre elértem az első állomásomhoz (ami igazából nem is állomás volt, csak útba esett így megálltam). Egy tipikus selfie spotról van szó a vaasa-i kikötőben. A város honlapja szerint ez a hely az egyik „leginstagramkompatibilisebb” hely itt a környéken, így gondoltam muszáj itt egy képet csinálni. Nem igazán vagyok nagy kedvelője ezeknek a feliratoknak, ezért sem sétáltam el korábban ide, pedig lehet illett volna tiszteletemet tennem, mikor megérkezem, hogy lássa a világ, hogy tényleg itt vagyok. Ezúton is bocs Világ és bocs Vaasa turizmusfejlesztésért felelős Mindenki, hogy EDDIG ezt nem tettem meg! Mivel erre a rövidke sétára egymagamban indultam el, muszáj volt megkérnem valakit, hogy készítsen rólam egy képet, legyen mit feltöltenem erre a blogra. Szóval köszi kedves néni, aki a segítségemre volt ebben, ez a fotó nélküled most nem lehetne itt!
Az úticélomat a part mentén tovább sétálva értem el, ahol is a helyi Vöröskereszt önkéntesei meleg teát és csokit osztogattak (mint utóbb kiderült egész hétvégén) a járókelőknek a Barátság napja alkalmából. A kezdeményezésről egyébként - a honfitárs, szintén pécsiközgázos - Orsi (szia Orsi!!) tájékoztatott, ő is az önkéntesek között volt. Persze, pont nem futottunk össze, de teával a többiek így is megkínáltak. Kicsit elcsevegtem az ottaniakkal, biztosítottam őket arról, hogy mennyire kedves kezdeményezésnek tartom ezt az eseményt és mennyire szuper, hogy itt február 14-én Valentin-nap helyett a Barátság napját ünneplik. A finnek ilyenkor a hozzájuk közel állókat meglepik egy képeslappal, csokival vagy valamilyen aprósággal. Ezt a napot egyébként finnül ystävänpäivä-nek hívják. Megpróbálhatjátok hangosan kimondani, én szurkolok. :D
Még aznap ellátogattam egy second-hand shopba is, azzal a feltett szándékkal, hogy olcsón találok magamnak egy vízálló és meleg nadrágot, ami alkalmas arra, hogy a lappföldi időjárást átvészeljem benne. Sajnos nem jártam sikerrel, de ha már ott voltam meglestem mennyiért adnak egy pár korcsolyát. Állam leesett mikor láttam, hogy a legdrágább is csak 6 euró, szóval elhatároztam, hogy veszek egyet és megtanulok korcsolyázni (vagy legalábbis néhány métert magamtól megtenni, úgy hogy nem esek hasra :D). Persze nyilván nem volt a méretemben, de ez a meccs még nincs lejátszva, szerzek én még korcsolyát.
Összességében egy egészen kellemes nap volt, a jókedvemet az csak fokozta, hogy a helyi ESN szervezet megosztotta velünk, hogy milyen progikat terveznek a közeljövőben, és a SZUPERJÓHÍR, hogy mindegyik személyesen lesz, nem online (igen, nyugodtan ide lehet képzelni egy kis 'örömömbenugrálást'). Őszintén nem gondoltam, hogy egy ilyen hírnek amúgy ennyire lehet örülni, de ezáltal kezdem úgy érezni, hogy szépen lassan élővé válik az Erasmusos félévem...
Comments